Az emberek nem úgy írják le a véleményüket, hogy „na most akkor kitalálom neked, hogyan csinálhatnád jobban azt, amit csinálsz, és még hatástanulmányt is mellékelek hozzá”. Van aki csak leírja, hogy mi nem tetszik. Van akinek támadt egy zseniális ötlete, és azt írja le. Sőt még olyan is van, aki tényleg csak becsmérelni akar.

Ne várd el mindenkitől, hogy szépen megfogalmazott szabályos kritikával lásson el. Az emberek nem így működnek. A *te feladatot*, hogy a kapott véleményekből kihámozd a kritikát. Neked kell észrevenned, hogy a mások véleményét mind a saját javadra tudod használni, a segítségükkel jobbá tudod tenni, amit csinálsz. Nem a hegy fog Mohamedhez menni.

Ha csak annyit írnak le, hogy „a SDGSDFGSD szar”, abból is el tudsz indulni, végig tudod gondolni, hogy tényleg baj van-e a SDGSDFGSD-vel, mi okozza a problémát, hogyan lehet helyrehozni és a jövőben elkerülni, stb.

Koncepció… Hát, ha az enyém vérszegény volt (és ebben tényleg egyet tudok érteni Gáborral), akkor ez már csak erőltetve lehet egyáltalán koncepció abban az értelemben, hogy a közönségnek tartalmat ad, nekünk pedig egy virtuális mankót a formai problémák, kérdések megoldásához. Így ezt inkább nevezném keretnek, és inkább működhetne úgy a dolog, mint ahogy Gábor rávilágított: nem feltétlenül kell koncepció, hogy jó legyen, de akkor a többi résznek kell nagyon jól működnie. (És a koncepció mondanivalójához visszatérve: biztos azzal akarunk búcsúzni a színdarabban, hogy jajj, de lezüllöttünk?)

Viszont ha elfogadjuk, hogy ez a keret a koncepció, akkor igazán tarthattuk volna magunkat hozzá, nem? Példának okáért két nem kéne a tizenkettedikes részt kétszer akkorára szabni (mert ha egy elefánt jellemét hasonlítjuk össze egy kutyáéval, akkor a közönségnek lehet, hogy a méretbeli különbségek miatt nem lesz annyira éles a kontraszt a jellemben). Vagy nem rakjuk be az ötödikes részbe azt, hogy passzívan nem jelentkezünk, ha a koncepció szerint az ötödikes rész éppen ennek az ellenkezőjéről szól. Megint csak azt a magyarázatot látom, hogy a tizenkettedikes részbe volt egy csomó jó ötlet, azokat belepakoltuk (vagy benne hagytuk), és az én koncepciómban ott volt az a rész, hogy a megszeppent kis ötödikesek fokozatosan aktivizálódnak (először még nem mernek jelentkezni, aztán egyre többen), ez a jelenet valamiért jó ötletnek tűnt, és bármilyen koncepcióra való tekintet nélkül maradt a darabban. Elfogadom, hogy volt nálad egy ilyen koncepció elméletben, de gyakorlatilag nem aszerint dolgoztunk… És akkor visszatértünk oda, ahol eddig is voltunk, újat nem tudok mondani, még mindig a koncepciótlanság zavar engem leginkább.

A koncepciókkal kapcsolatban: a másik koncepció (amit végül elfogadtunk) nem jelent meg ugyan írásban, de attól még létezik. valami olyasmi volt, hogy: mutassuk be milyenek voltunk kicsiként, újonnan az iskolában (aktiv, jelentkezik, dolgozik órán) majd egy éles kontrasztot állítva mutassuk be mivé váltunk (passzív, nemfigyel, nemdolgozik). Ennek a koncepciónak a kulcsszava az éles kontraszt, bár nem tudom még megítélni, hogy mennyire sikerült élesre. Ez majd elválik a próbák (és az előadás) során. És ehhez képest jelent meg a te koncepciód (vagy a tiédhez képest ez), miszerint egy átmenetet jelenítsünk meg. Mind a kettőnek voltak ötletei, amiket végül vegyítettünk és most próbáljuk megvalósítani a kontrasztos verziót két jelenettel.

Abban is igazad van Gábor, hogy az én koncepcióm kicsit vérszegény. Talán nem is kicsit, de – ahogy Máté mondja – ezt én nem ítélhetem meg objektíven; de talán még ti se.

Az viszont egy olyan kérdés, amit felvetsz [Gábor, most virtuálisan megint rád nézek], hogy a koncepció mire terjedjen ki, amin mondjuk olyan sokat nem gondolkoztam eddig. Szerintem az a minimum, hogy egy színdarabon belül legyen valami egység, valami ami összefogja – még ha nem is nagyon gondolkoztam el ezen, eddig ebből indultam ki. Minél több minden illeszkedik legalább szimbolikusan egy történetbe – úgy, hogy színpadon történő dolgokat kicsit szimbolikusan értjük (pl. egy tanár jelképezi az összeset, egy gesztus az egész osztály jellemző mentalitását) –, annál jobb szerintem. Vagy az enyéimnél jobb koncepcióknál lehetne a végső mondanivaló több is annál, hogy „azért jól kijövünk mi egymással” – és akkor a történések szimbolikája is többrétű lehetne.

Hogy mire terjedjen még ki a koncepció? A központi műsorral és a többi osztály műsorával szerintem nem tudunk összhangot teremteni. A saját táncunkra egy kis ráhatásunk van, ezért gondoltam azt, hogy jó ötlet lenne, ha az az aktív osztályt szimbolizálná, és főleg a tánc befejezése azt, hogy egy idő után már inkább passzívak lettünk. (És ehhez kellene pár olyan mozdulat a színpadon, pár ötlet, amitől ez a szimbolikus izé, amiről beszélek tényleg meg is jelenne a darabban, és érteni is lehetne.) Aztán én eredetileg a közös éneklést is egy ilyen kis hangulatos közös (majdhogynem tábortűz körüli) valaminek képzeltem el (közösen „a tanárral”, szimbolizálva megint ezt-azt), de itt úgy látszik megint mellényúltam, mert már egy koncertelőadás-félét kezdtetek el gyakorolni, és annak megint egészen más hangulata van, megint kicsit kidudorodik a kerek koncepcióból.

Persze nem minden jóban van egy erős koncepció, ebben megint igazad van. Akár arra is törekedhetnénk, hogy mi is ilyenek legyünk. De akkor vizsgáljuk meg ezt az esetet. Mitől jó mondjuk egy olyan album, amin a számok mindenféle stílusban keverednek? Mitől jó egy egyszerű ponyvaregény, ha semmiféle külön mondanivalója nincs? Mitől jó egy kabaréműsor, amiben teljesen random módon jönnek a poénok? Szerintem ezek attól jók, hogy tényleg minden elemük önmagában is élvezhető. Egy válogatásalbum tele jó számokkal. Egy fordulatokkal teli krimi. Egy eredeti poénokkal tűzdelt kabaréműsor. De ezeknél minden elemnek stimmelnie kell, különben hamarabb unalmassá válik. Ha egy albumon a számok fele gyenge, akkor nem 50%-al fogom kevesebbet hallgatni, hanem egyáltalán nem. Ha egy krimi egy fejezete unalmas, leteszem a könyvet. Ha egy kabaré egy kicsit is elveszti a viccességét, akkor átkapcsolok. Ezért szerintem ilyet nehezebb csinálni. Ha valaminek van valami tartósabb mondanivalója, akkor arra figyelek inkább, és hajlamosabb vagyok a részletek hibái felett elsiklani. Gondolom, hogy tudat alatt mások is így vannak programozva. Mondjuk a közönségünk a szalagavatón. És nekem azért számít, hogy mit adunk elő nekik végső soron. (Bár van aki szerint csak az számít, hogy ott van a gyermeke a színpadon, ugye Máté?)

Ezért járunk szerintem jobban akkor, ha egy kis koncepciót viszünk az egészbe, és úgy alkotunk valamit, aminek ha lesznek is formai hibái, azok kevésbé számítanak majd, mert ott lesz még mögötte a tartalom. Ha nincs koncepció (tartalom), akkor csak a forma (az előadásmód) számít, és attól még, hogy a tartalommal bíbelődni nem kell, az előadásmódunk nem lesz jobb. Sőt, talán, ha van egy koncepciónk, tudjuk milyen tartalmat akarunk a nézőknek átadni, akkor az a formai kérdések eldöntésében is támpontot nyújthat.

Tökéletes nyilván nem lesz, de szerintem egy mögöttes koncepciónak, tartalomnak még fontosabb lehet a szerepe, ha egy színdarabról van szó (és nem csak egy albumról), pláne ha egy ilyen különleges eseményre készül, mint egy szalagavató. És szerintem egy koncepció köré nem lehet úgy építkezni, hogy valamilyen sorrendben leírjuk az ötleteket, és csak kihúzzuk, ami nem tetszik, meg berakjuk, ami jobban tetszik. Egy koncepciót egy önmagában jó ötlet nem feltétlenül erősít, egy önmagában gyenge ötlet pedig nem feltétlenül gyengít. Sőt. Mondok példát is. Vegyük a filmtörténelem legjobb filmjeit, abból a legjobb ötleteket, legjobb szereplőket, és csináljunk belőle egy Bazi nagy filmet. És hiába jók az ötletek, a film szar lesz (és ezt nem én mondom, hanem az IMDb-n van ötvenezer értékelés a filmre). Ezt neveztem én gitárpengető alakú hányásfoltnak. Aztán ha a jó filmeket nézzük, akármelyikben találhatnánk olyan részletet, ami nem tökéletes, mégse az számít, hanem az egész.

Na és akkor most mi a tanulság? Az, hogy szerintem kell koncepció. Ez az, ami a közönségnek tartalmat ad, nekünk pedig segíthet eldönteni pár kérdést azzal kapcsolatban, hogy mit hogyan is csináljunk a forgatókönyvben. A nagy fájdalmam pedig, hogy ilyen koncepciót a színdarabunkban nem látok.

Szerény véleményem szerint színdarab témában egyetlen egy koncepciónak nevezhető dolgot láttam, ami a tiéd volt. Többet nem. Az a koncepció viszont szerintem nem elég erős, persze nem „kerekség szinten”, mert egy komplett egészről lehet beszélni, hanem a történet elég vérszegény. Nekem kevés. Én ezért nem akartam egy az egybe rábólintani. Viszont ha ehhez hozzányúlunk borul a koncepció? Vesszük a komplett sárgát, majd némi lilát és pirosat rakunk bele. Paca.

Én azt a módszert választottam, hogy fogtam az ötleteimet, leírtam valamilyen sorrendben és megmutattam. Ez van, nekem ennyi ment. Most ti jöttök, pakoljuk bele amit jónak tartotok és vegyük ki amit nem. Persze ez egy sok ötletből összerakott valami lesz, leginkább hányásszín (szerintem sötét tüdő szín). Lesz-e koncepció? Nem tudom. Ez egy olyan szó, amit ha akarunk bármibe bele tudjuk magyarázni. Az a koncepció, hogy megmutatjuk, mi mennyire sokszínűek vagyunk (hányás színűek)? Persze, hogy nem. Legalább is tudatosan biztos nem.

A koncepciónak ki kell terjednie, a komplett műsorunkra, vagy csak a színdarabra. Illeszkednünk kell-e a központi műsorba, vagy annak hozzánk? Hol a határ?

Egy színdarabban keressük a koncepció hiányt. Ebben nem találjuk meg 8-10-en a közöset. Ehhez képest mi az egész osztály akarata? Tánc, színház, zene és még ki tudja mi. Persze teljesen elütő stílusba. Fogadjunk el egyet, hogy legyen kerek az egész. Legyen tánc? Én tuti nem táncolok. Legyen zene? Valaki tuti nem zenéls. Jutottunk valahova? Nem. Persze nyilvánvaló sarkítás, de levezetést feljebb olvastam.

Én tudom magamról, hogy nem az az ember vagyok aki leül egy íróasztalhoz, és fejben kitalál valamit. Én akkor és ott a helyszínen elindul a zakatolás és ha szerencsém van, van ötlet. Ez alatt persze egy próbát értek, nem feltétlen az előadást. Lehet, hogy ebből fakad a koncepció iránti minimális érdeklődésem. Nekem nem kell, hogy a dolgok kapcsolódjanak egymáshoz. Ha megnézem a kedvenc albumaimat (azért zenével példálózok mer én ehhez értek) ott szó sincs koncepcióról. Olyan számok amelyek teljesen eltérnek egymástól, szerepelnek egy albumot. A gitáros más stílusból jön, mint a billentyűs, ezért alapjaiban más zenét ír, mégis mindkettőjük dala ott van a cd-n. Vagy kiülnek a sivatagba, és elkezdenek valamit, lesz ami lesz. Egy komplett egy számos pillanatnyi érzelmeken, gondolatokon alapuló lemez. Mi a kapcsoló elem? Egy zenekar játsza. Szerintem ez nálunk is megvan.

Ezt a hozzászólást nagyon sokáig tudnám írni, mert rengeteg dolgot vetettél fel, és elgondolkodtattál ezzel a koncepció hiány dologgal. Most viszont abba hagyom itt.

Oké, akkor tegyük fel, van egy sárga kör. Vagy lila. De akkor kérdezem, mert mint látjátok, nagyon nehezemre esik megérteni: Mi ez a koncepció pontosan? Ugye nem az, amire én csak azt mondom, hogy keret? És mikor döntöttük el, hogy ez lesz az a koncepció, amihez az ötleteket igazítjuk? Nekem nem az a bajom, hogy azt látom, hogy másnak a koncepcióját valósítjuk meg (ha ez derülne ki, akkor külön elnézést fogok kérni), hanem, hogy úgy látom, nincs egységes koncepció a szalagavatós osztályműsorra.

Változtatni meg nem mondom, hogy kell. Ez az írás itt arról szól, hogy ki kellett írni a panaszaimat. De azt gondolom tudod, hogy a jelenlegit is csak egyszer próbáltuk el, 0–1 meg nem behozhatatlan hátrány.

Keretnek jó, amit koncepciónak gondolsz, meg is egyeztünk, hogy ez a keret. Koncepcióvá ezt úgy egészítettem ki, hogy a _jellemfejlődésünket mutassa be a színdarab_, már egy milliószor leírtam, nem ismétlem meg. Remélem legalább értitek, hogy az enyém egy koncepció volt (még ha nyilván nem is a legjobb), és nem csak pár véletlenszerű ötlet. A fenti problémákra például választ adott. Más koncepcióval (ezen a kereten belül) nem találkoztam.

És mindezt én leírtam, közzétettem az osztályhonlapon. Elvileg ebből lett az, ami most van, de úgy, hogy csak az ötleteket dobálgattuk. Egyszer sem volt az, hogy egy „lila” koncepcióra hivatkozva dobtunk volna ki valamit – erre értem én, hogy szét lett szedve, emiatt vagyok csalódott most elsősorban.